Úszunk a létben, mint hófehér bárányfelhők
Titok hová tartunk, s kik voltunk azelőtt
Kölcsön kapott életedben semmi sem tiéd
Megszületsz, s már búcsúzol. Nem érted miért?
Búcsúzol az anyaméhtől, mi óvón védelmezett
Elengeded aztán a szerető anyai kezet
Elhagyod a házat, mi otthonod volt gyermekként
Egy sírig tartó, örök, hű szerelemért
Elengeded lányságod, asszonnyá leszel
Társad mellett szívből jövő, igaz hitet teszel
Szédítő boldogsággal feladod önös léted
Mikor testedből adsz új életet, megérted
Mivégre hívott e világra istened
De gyermeked is már a távolból int neked
Hát búcsúzol ismét, s mire ocsúdnál
Ki úgy hitted, melletted áll, ő sem társad már
Búcsúzol könnyezve újra és újra
Szülők, barátok sírhantjára borulva
S mikor már mind, ki fontos volt elengedte kezed
Utolsó búcsúdat életedtől veszed.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése