Légy te...

Légy okos, mint a Nap, hogy fénylő Holdad lehessen

Légy bölcs Holdja, hogy ő sugarával melengessen

Arcod játéka, szemed csillogása meg nem unható csoda

Lényed varázsa legyen titok, akár egy hajdan lezárt fiola

De ne zárd be mélyen magadba, szeresd úgy, hogy érezze 

Öleljen szorosan karod, tested érintése vágyát ébressze

Az édes epret látva, mely ajkaid közt csordul, ő epekedve 

Ne akarjon mást, csak érinteni, s hogy szájához emelhesse

Lelked tisztasága legyen oly szűz, akár a frissen lehullt hó

Járásod, lépteid, mint szellő fodrozta tengeren ringó hajó

Nevetésed betöltse a szobát, huncut pillantásod nyomán

Ébredjen derű szívében, mint ujjaid játékától a zongorán

Légy kedvese, csillaga, mi örökkön ragyog, s utat mutat

Adj magadból, s meglelheted, mit szíved öröktől fogva kutat

Búcsúzások

Úszunk a létben, mint hófehér bárányfelhők

Titok hová tartunk, s kik voltunk azelőtt

Kölcsön kapott életedben semmi sem tiéd 

Megszületsz, s már búcsúzol. Nem érted miért? 

Búcsúzol az anyaméhtől, mi óvón védelmezett

Elengeded aztán a szerető anyai kezet

Elhagyod a házat, mi otthonod volt gyermekként 

Egy sírig tartó, örök, hű szerelemért 

Elengeded lányságod, asszonnyá leszel

Társad mellett szívből jövő, igaz hitet teszel

Szédítő boldogsággal feladod önös léted 

Mikor testedből adsz új életet, megérted

Mivégre hívott e világra istened

De gyermeked is már a távolból int neked

Hát búcsúzol ismét, s mire ocsúdnál

Ki úgy hitted, melletted áll, ő sem társad már 

Búcsúzol könnyezve újra és újra 

Szülők, barátok sírhantjára borulva

S mikor már mind, ki fontos volt elengedte kezed

Utolsó búcsúdat életedtől veszed.

Üvöltő csend

Sosem volt tiéd, hát őt is elengedted

Nem adta szívét, és te mégis szeretted

Emelt fővel búcsúzz, hisz nincs értelme már

Maradni ott, hol boldogság rád úgysem vár 

Szíved megdermedve tapostad napjaid

Csak érezni vágytad ölelő karjait 

Tudtad jól az első perctől, mégis tagadtál

Bár kinyílt két szemed, mégis vak maradtál  

Emberek, arcok, üres, hazug mondatok

Érdektelen, emlék nélküli kapcsolatok

Amikor elfogynak az érzések s a szavak

Végül már csak az üvöltő csend marad.

Nem tudom...

Nem tudom mikor fogta meg kezem

Egyszerű volt, lágy és észrevétlen

Mégis szívemben száz virág virult

Ahogy tenyerem az övébe simult

Nem tudom mikor érintette arcom

Talán amint ránk talált az alkony

Orcámon lángoló rózsák gyúltak

A csendes szavak némaságba fúltak

Nem tudom mikor lett övé a szívem

De már nem lehet, hogy elveszítsem

Egy hang, egy tekintet... ő maga

A nyári égbolt összes csillaga.

Nem tudom mikor sétált el halkan

Talán fájt, de én mégis hagytam

Néztem, amint távolodik puha lépte

S vele tűnik egy elmúlt élet emléke.  

Elmúlás

Ma még forrón tűzött a nap

De a szellő már hírül hozta 

A rozsdaszínű ősz illatát 

S búcsúztatja a madarakat

Az ölelkező fák megadón

Széttárják hosszú karjaikat

Elengedik lombgyermeküket

S maradnak szomorú-fakón

A lázas, őrült szerelmeket

Miket a nyár heve perzselt

Elmossa a hideg, szürke eső 

Többé már nem melengetnek

A hófehér paplan mindent beborít

De az elmúlás új kapukat nyit

Égett tarlón friss hajtás sarjad

S a fűszálon megcsillan a harmat.

Fátyoltánc

Táncolok lassan, zsúfolt termeken át

Mohó tekintetek fordulnak utánam

Kezek érintését érzem testemen

Boldognak tűnök lebbenő ruhámban

A lágy zene elnémul hirtelen

Túl sokan állnak hozzám túl közel

Lenézek a hófehér selyemre

Hisz szögesdrót az, mi körülölel

Néma sikolyom torkomra forr

Egy pillanat csak, s ismerős az érzés

Nem is fáj, nem éget már oly nagyon

Boldogság… elillant a kísértés.

Életeken át

Évszázadok útjain keresem őt, kit valaha megleltem

Könnyes-bús sorsokat megélve, életeken át

Talán tudta, én vagyok, ki örökkön szerettem

Láttam lelke kútját, éreztem méz-illatát

Hangját ma már csak madárdalban hallom

Parázsló tekintete a végtelen, csillagos égbolt

Ahogy arcom a harmatos hajnal sugarába tartom

Szerelme lángja a karácsony fénye volt

Azt kérded tőlem csendesen, s nincs benne derű

Honnan tudhatod, hogy örökkön szereted?

Halld hát, a válasz fájdalmasan egyszerű:

Nélküle nincs értelme semminek.

Egyszerűen

Tudd, hogy létezik valaki a milliárdból 

Aki rád gondol, ha megébred álmából

Fáradt arcod is gyönyörűnek látja 

Nem fél, hogy szívét neked kitárja 

Nem fél, hogy láncot ver rá közelséged

Mert boldogság számára puszta léted

Mosolyog szeme s szíve is, ha rád néz 

Hisz minden együtt töltött perc ajándék

Vigyáz rád, megóv s törődik veled

Nem hoz áldozatot, egyszerűen csak szeret 

Találkozni fogsz egyszer ezzel az eggyel 

Hát soha ne érd be kevesebbel.

A bábu

Ez nem az én életem, mit keresek itt

Marionett bábuként rángat, ki rám tekint 

Gúzsba kötve várom, hogy újra betaláljon

Egy jól irányzott, néma ütés gyomron vágjon 

Ezredszer is elhiszem, a hazug mosolyokat

Aztán érzem, a simító kéz hogy fojtogat

De a bábu nem érez, nincs szíve s lelke

Csak fából faragott könnyei gurulnak szerte.