A helyes út

A helyes út kövezve van?
S ha nem, hát mivel rakták ki?
Tán tüskékkel szórták tele,
Vagy szirmokon lépdelhet bárki?

Milyen lesz, ha letérsz róla?
Ki kiált majd neked ezért?
Tudod, érzed majd magad is?
És lesz olyan, ki mégis megért?

Kit bántasz meg mélyen ezzel?
Te is sérülsz a séta során?
Nem láthatod az út végét,
Mi fakad fel lépted nyomán.

Ezer benned most a kérdés,
Mire választ csak az idő ad.
De ha mélyen magadba nézel,
Tudni fogod te magad.

Mégis lelépsz róla néha,
Mert vonz az ismeretlen titok,
Mint egy lezárt ajándékdoboz.
Bár tudod, a végén fájni fog.

Szavak

Szavak. Elkopnak, mint egy ócska kabát
Elhasznált mondatok, mit hajdan elhittél
Csakhogy a kedves, erőt adó már hazug
Pedig néhányat őriznél, magaddal vinnél

Szavak. Bántók, éles pengeként hasítók
Szeretnéd hinni, hogy ez nem a való
De mélyen bent érzed, hogy őszinte 

Épp ezért oly fájdalmas, és pusztító

Szavak. Szépek. Tévelyegsz sűrű erdejükben
Némelynek ideje lejárt, rég elkorhadt
Mi egykor édesen simította lelked
Mára semmit sem jelent, szétporladt

Egy szó. Nyílvessző, miben bíztál, elkerül
Most mellkasodba lávaként égetve hatol
Rajta sosem hegedő sebet ejt
Aki az íjat feszíti, ezért soha nem lakol

Kellene egy szótár, mely megmagyaráz
Láttatja, mi igaz, s azt is, ami hamis
Mert az értelem soha fel nem fogja
Amit az érző szív már évezrede tanít

Érinthetetlen

Valaki, kit nem ismersz, bár úgy hiszed, nyitott könyv
Valaki, ki mindig mosolyog, arcát nem áztatja könny
Egy ember, aki nevetve elhazudja: vele minden rendben
De senki nem kérdi tőle, ki lakik igazán e testben

Szája elnémult - nem kér támaszt, nem kiált oltalomért
Azt hiszi, az élet nem szed majd vámot a fájdalomért
De minden folyó megárad egyszer, s parttalanná válik
S a gát, mit erővel épített, elhasznált ruhaként lemállik

Végül mégis rálel egy lélek, kinek fontos lesz a válasz
Aki ad s befogad: szavakat, érzést, szeretetet, vágyat
Veszélyes út ez a sebzett, vérző, rég magányos szívnek
Sóhajnyi időre tán megkaphatja, hogy őt is elveszítse

Lassú tánc

Tengermély sötét, lassú tánc
Négy fal, mely óvón körbezár
Mégis ez maga a végtelen
Szabadon szárnyaló lélek-madár

Átjár a ritmus, lassú tánc
Ujjak, mik tétován keresik egymást
Isteni tudást szomjazva
Akár a nemlátók a varázsos írást

A lehelet összeér, lassú tánc
A nap-forró bőr hevülten sistereg
Öntudatlan mozdulatok
Két önfeledten játszó kisgyerek

Elhal a zene, de a tánc tovább él
Üteme lüktet, nem szűnik
Lehull a lágy kendő a szemről
S a láthatatlan derengve feltűnik

Nesztelen érintés, némán kiáltó ajkak
Szétpattan a lüktetve izzó lánc
Maszk már nem fedi az arcot
Csendesedik végül a lassú tánc
Véget ért az elképzelt románc...

Vágtass velem

Vágtass velem, légy a lovasom
S én szilaj paripád leszek
Gomolygó füst mögé bújó Hold
Lángolón perzselő lelkek

Nem érzünk bőrünkön fagyot
Nem kell zabla, sem nyereg
Csak a szél süvít köröttünk
De testünk nem ettől remeg

Vár a végtelen, befogadó távol
Az ismeretlen messzeség
Felesleges hozzá térkép, iránytű
Csak Isten tudja, ilyen lesz-e még

Kié a szíved?

Szeret-e téged őszintén, mélyen
Ki megmenti nyomorú életed
Majd könnyedén magadra hagy
Hogy aztán másét mentse meg

Tud-e még bízni az elhagyott szív
Ha egyszer szörnyűn megcsalatott
Érez-e még lényed iránt valamit
Vagy már végleg megtagadott

Lehet-e a tiszta lélek két helyen
Kettőt szeretve, ölelve egyszerre
Van-e ilyen boldogságos szerelem
Nem, sose váltsd az érzéseket fegyverre!

Szörnyű csalás, fájó ámítás ez
Bár lehetne ringató, mézédes való
A győzelem gyötrelmesen keserű
Hisz ezért túlontúl kemény az adó.

Ne zárj be minden kaput

Ha úgy érzed mindennek vége
Ha azt gondolod elfogyott az út
Ha azt hiszed senkinek sem kellesz
Akkor se zárj be minden kaput

Ha nem érted miért folytasd tovább
Ha léted csak egy mélységes kút
Ha túl nehéz már túlélni a percet
Akkor se zárj be minden kaput

Talán kinyílik majd egy ablak
S a huzat kisöpri a szürke hamut
Mi elégett lelkedből megmaradt
Hát ne zárj be minden kaput

Egy halvány fénysugár beszökhet
Ledöntve minden ordító tabut
Valaki, kinek mégis fontos vagy
Hát kérlek, ne zárj be minden kaput!

Viharban

Jöjj kegyetlen hurrikán, viharos orkán
Gyertek, ragadjátok fájdalmamat torkán
Söpörjetek ki mindent, mi éget, s hevül
Még az is jobb, ha üres maradok legbelül
Légy kegyes velem sötét hurrikán
Sodorj magaddal, forgass, szédíts
Tépd le rólam ólomsúly igám
S egy új, erősebb lélek-várat építs
De azt sem bánom, ha szétszaggatsz
Ha darabjaimat hordod szerte
De már nem viselem, hogy faggatsz
Szívemet túl sok szó ütötte-verte
Ne csitulj égi háború, villámok, mennydörgés
Félelmetes hangod végre nyomja el
Elmémben az iszonyú rettegést
Talán eljő egyszer a langyos tavaszi zápor
Megöntöz majd, és cseppjeivel feléleszt
S fejet hajt az élet, a keménykezű diktátor
Istenem! Én a szívemen kívül élek!

A nagy folyó

Nyugodt a nagy folyó, csendes,

nem veri vihar korbácsa

Ölén ringat, befogad

a sorsok kegyetlen kovácsa

Ezernyi fájó titkot rejt a mély,

amit a partból mohón kimart

Életek darabjait, lelkekben nem hagyva

csitulni a tomboló vihart

Nyugodt a nagy folyó, kanyarog,

mint viasz-bőrön az erek

Csendes útját csak ritkán törik meg

kopár, halott szigetek

Hordalékát ott lerakja,

olykor tán megkönnyebbül ettől;

Úgy hiszi, tisztán folyhat tovább,

vér már nem szivárog a sebekből.

De vize nem éltet; megmérgez,

fojtó, üres halált hoz

Reméli feléleszt, boldoggá tesz,

de csak gyötrőn megátkoz

Egyszer a nyugodt folyó is tengert ér,

óvó medrét elhagyja

Mely ölelő karjaiban,

hosszú útján tartja

Látja ekkor, semmit ért az út,

csak az emlékek, s a magány maradt

Nem lelt zöldellő partra,

az élet gúnyos mosollyal, mellette elhaladt

Kisfiamnak

Féltem bizony, milyen lesz
Hogyha egyszer megszületsz
Megszülettél, s rettegtem,
Hogy elveszítelek
Küzdöttél az első perctől
Tudtad, esélyed csak ez lehet
Minden pici sejtedből
Sugárzott a szeretetet
Összetartozunk, mint levél s a fa
Féltő lomb-karom átölel
S te virágoddal jutalmazol
Az életem majd felnövel
Azóta is harcolsz kicsim
Hitem benned el nem veszik
Tudod mi a tiszta jóság
Honnan van ez? - kérdezik
Szorítod a kezem éjjel
Arcom simítod azután
Álomittas hangon szólalsz
Szeretlek téged anyukám
Ajándékba adott az ég
Szíved engem választott
Hogy a fiam te lehettél
Minden nap hálát adok.