Gyermek voltam, ölelés kellett
Nem volt gyógyír: majd elmúlik
Írtam verset, szerelmest, szépet
Elhittem, ez soha nem múlik
Földön hevertem megtaposva
Könyörögtem: múljon el!
Csak léptek zaját hallottam
Ki törődne egy ilyennel
Véres volt a születésük
Mondták, a fájdalom elmúlik
Remegtem két életért
Éreztem, ez sosem múlik
Ellöktek, nem kellettem
Miért nem múlik minden el?
Adjon az Ég szárnyakat
De a Mindenható nem felelt
Kaptam üres bókokat, minek;
Mi nem volt, nem múlhatott
Láttam vágyat a szemekben
De senki nem hozott csillagot
Állok hát kifosztva, némán
Minden álarc lassan lehullik
Meztelen valóm oly sebezhető
Csak a magány sosem múlik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése