Azt akarom tudni, mersz-e találkozni azzal, mitől félsz
Tudsz-e futni az esőben, nem az eresz alá bújni
Nem törődve semmivel, szíved középpontjába jutni
Nem érdekel, mely bolygóid állnak együtt a Holddal
Azt akarom tudni, bántottak-e úgy, hogy szövetkeztél a gonosszal
Szerettél-e már annyira, hogy nem óvtad magad
Hogy el tudod-e viselni a saját, s az én kudarcomat
Voltál-e már őrült, nem nézve a lét korlátait
Érezted-e valaha az árulás mérgezett nyilait -
Úgy, hogy lélegzeted elhalt, melledből kiszakadt tüdőd
Szíveden soha nem gyógyuló, tátongó sebet ütött
Nem érdekel, hogy igaz-e, mit szép szavakkal mesélsz
Azt akarom tudni, az életedtől igazán mit remélsz
Hogy meséd hány őszinte gyermeket kacagtat
S ha összetörsz, mi az, ami belülről megtarthat
Nem érdekel, hogy az idő nyomot hagyott-e testeden
Azt akarom tudni, jönnél-e akkor is, ha nem engedem
Látod-e a szépet, ha az nem minden nap szép
Hiszed-e, hogy az élet egy csodákkal teli játék
Könnytől ázott arcod a Hold felé valaha fordítod?
Hogy aztán csontodig összetörten, mégis felállva ordítod:
Igen! Nézzétek, élek!
S tudod-e azt, hogy mindig vége lesz a télnek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése