2017. június 10., szombat

Eljött a nap

Eljött a nap, könnyeim pergnek
Szirmot bontott, s most ragyog
Elengedte kezemet, rálepétt az útra
S én boldog édesanyja vagyok

Szikrázik elméje, szíve erős
Éles nyelvétől óvjon az Isten
De mézként olvad keménysége
Mert a szeretetnél nagyobb kincse nincsen

Bár megtehetném érted
Hogy fájdalmad átvegyem
Minden sebed bennem égjen
Könnyíthessek ezzel lelkeden

Ha kiejtem neved, Kamilla
Szívemből árad a boldogság
Életed legyen, mint pillangók röpte
Nem kívánhatok Neked mást.

Szivárvány szélén

Szivárvány szélén veled ülni
Szemed tavában megmerülni
Hallgatni az eső kopogását
Mellkasodon szíved dobogását
Nem keresni választ, csak érezni
Tudni bizton, sohasem kérdezni
Együtt, mint borsó s a héja
Mint padlás, s hozzá a létra
Beszélni egy olyan nyelvet
Miben szívünk örömet lelhet
Nem bánni, ha másnak talány
Miért ragyog a fény, ha halovány
Pillantásodtól megremegni
Bizonyosnak lenni, nem tévedni
Vágyakozni azután, mi a miénk
Megtenni bármit, mert van kiért
Veled halni, érted születni újra
Minden útnak van jövője s múltja.

Annyit adni

Bár tudnék annyit adni
Hogy ne érezd a hiányt
Míg szíved tüdeje levegőért
Fulladozva nem kiált

Bár tudnék annyit adni
Hogy érezd a bizonyosságot
Boldoggá tesz az orgona illata
Nem kívánok másik virágot

Bár tudnék szavakat adni
Ha a némaság ajkamat bevarrta
Fess mosolyt egy öleléssel
Ha karomat a magány bénítja

Bár tudnék annyit adni
Hogy ne mardosson a kétség
Világom kitöltöd, életem teljes
Amit adni tudok, mindenem tiéd.

Álmodni színeset

Álmodom ezer színűt, újra meg újra
Az álom hörögve harcol az életért
Peregnek arcomon vérvörös könnyeim
Hiába rohanok, a fekete halál utolér

Rózsaszín bőröm áttetszőn tiszta
Csak lelkemen virít megannyi ütésnyom
Kék s zöld foltok tarkítják szerte
Acélszürke erő az, mit szívem köré von

Fehér lepellel borítják be testem
Nincs mennyegző, ez szemfedél
Talán egyszer világtalan ébredek fel
Színes álmom így majd véget ér.