Nélküled

Nélküled nincs húsba maró fájdalom,
Mely a reménnyel telt reménytelenségbe taszít
Nélküled nincs kegyetlen őszinteség
Mi tátongó sebet üt, de hege acélként vakít
Nélküled nincs mélyfekete magány
Mely az összeolvadást bújtatja ostobán
Majd egyek leszünk újra s újra
Ahogy a hangokból dallam lesz az elhangolt zongorán
Nélküled nem szállok pokolra, máglyán nem égek
Hogy aztán a mindenható óvón ránk tekintsen
Mert mi együtt vagyunk gyöngy s a kagyló
A mester keze szüntelen munkál a teremtett kincsen.