Emlékek,
mint zsarátnok égtek elmédbe
Pillanatok
sakálként szaggatják szíved
Akartál
mindent, mi tiéd sosem volt
Elhitted,
aki szeret, nem veszíthet
Öleltél, ahogy
a katona, ki halni megy
Mellére
borultál vágytól szomjazón
Hulljon
hályog, lásson át fénylő önmagán
Kérted őt
megannyit, aztán a Mindenhatót
Ha tapos a
fájdalom, eljő a kényszerű vég
Lehull a
legszebb szóról az ékezet
Elhitted,
aki szeret, nem veszíthet
Nem
vesztettél, csak a reményt s az életet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése