Lidércálom

Emlékek, mint zsarátnok égtek elmédbe

Pillanatok sakálként szaggatják szíved

Akartál mindent, mi tiéd sosem volt

Elhitted, aki szeret, nem veszíthet

Öleltél, ahogy a katona, ki halni megy

Mellére borultál vágytól szomjazón

Hulljon hályog, lásson át fénylő önmagán

Kérted őt megannyit, aztán a Mindenhatót

Ha tapos a fájdalom, eljő a kényszerű vég

Lehull a legszebb szóról az ékezet

Elhitted, aki szeret, nem veszíthet

Nem vesztettél, csak a reményt s az életet

Minden lépés

Minden lépés az úton feléd vezetett

Magányom börtöne ajtót keresett

Nem lelte kulcsát a rozsdálló lakat

Nem segített erő, nem győzött akarat

Átkeltem sós könny-tengereken

Forgattak tőrt sebzett lelkemben 

Kaptam fakón tűnő boldogságot 

De semmit, mire szívem vágyott

Lemerültem a sötét némaságba 

Hogy minden kínt hagyjak hátra

De egy hang hívott újra s újra 

Így nem nyelt el a feledés kútja

Az angyal, már tudom, te voltál 

Kinek vállam volt az oltár 

Ki óvott, s nyújtott éltető vigaszt

Mikor nem akartam már a tavaszt

Rohanó vonat, sebesen tűnő tájak 

Mégsem tudtam feledni a vágyat 

Hogy egyszer érintsem kezedet

Igen, minden út hozzád vezetett

Légy nekem

Légy csillagom, kedvesem

Hű szeretőm, barátom, a mindenem

S én mindörökre társad leszek

Lepkeszárnyként fogom kezed

Légy nekem a tavasz első virága

Ki ártatlan szemmel pillant a világra

Napraforgó légy, s én Napod leszek

Sólyom és galamb, ki az égig repül veled

Ha könny csillanna szép szemedben

Lecsókolom, hogy mi fáj, feledd el

Majd egy fáradt, nehéz hajnalon

Ha vizet kívánsz, mert szomjazol

A kősziklából fakasztok neked

S ha mégsem tudnék, hát szomjazom veled

Hallhassam minden nap nevetésed

Vagy némuljon el a világ végleg

Amíg élek, legyél mosoly arcomon

S ha lejárt időm, légy utolsó sóhajom