Locsog az eső az aszfalton, csattog a párkányon a víz.
Ritmusát üresen kongva visszhangozza egy lakatlan szív.
Szomjazni a megnyugvást,
Nem gyötrődni untig a magányon.
Már nem tudni, mit súgnak a dobbanások,
Átlépve egy fájdalmas határon.
Fáradt a lélek, pedig szárnyalni akar,
De összetört a súly alatt.
A pillangószárnyak könnyben áznak,
Az idő túl gyorsan szaladt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése