Hisz tegnap még kézen fogva mentünk.
Együtt sétáltunk az iskolába.
Az évek elszálltak, tán bölcsebbek is lettünk.
Ringattam a legszebb babát, kit az ég adott,
Teltek veled boldogságos napjaim.
Bár nagylány lettél mára Kicsim,
Azóta is szorosan ölelnek karjaim.
A kicsi lány bizony megnőtt
Tengernyi szeretetet, derűt adsz
Szíved és eszed a helyén, tudom jól,
S ma-holnap szárnyra kapsz.
Már másról beszélgetünk, mint rég,
Már nem vagyok oly mókás.
Ritkábbak lettek az álompuszik;
Te nőttél meg? Vagy én lettem más?
Megbántottunk, s most dühösen állsz,
Dacosan, szótlanul leszeged fejed.
De Bodza játszva odabújik hozzád,
S te máris huncutul ránevetsz.
Vajon mi lehet belül, a lelkedben,
Nehezen értjük meg mi most.
Talán te magad sem tudod mi ez,
De nem tart soká hidd el, megnyugodsz.
Dehogy lettünk mi mások Édes,
Nézd csak, és lásd, minden ugyanaz:
Büszke édesanya vagyok most is,
S büszkeségem oka te magad vagy.
De bárhogyan alakuljon sorsunk,
Egy dolgot kérlek, sose feledj:
Az vagyok, ki mindig melletted áll,
Aki örökkön-örökké szeret.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése