Teljesség

Csendes sóhajtás, hallgatom
Fekszem a sötétben melletted
A fakó csöndet, életre lehelt
Lágy lélegzeted festi meg.

Schmidt Orsolya Útközben - már könyv formájában is

Útközben - Schmidt Orsolya versei

Amikor már azt hittem, hogy mélyebbre nem taszíthat az élet, hogy már képtelen vagyok felállni, egy újabb pofon a verem legaljára lökött. Ott hevertem megtaposva, elhagyatva, a magány korbácsával félholtra ütlegelve. És vakon. Vakon, mert nem láttam, hogy felettem is süt a Nap, hogy segítő kezek nyúlnak felém, hogy az élet igenis tele van varázsos csodával. Nem hittem el, hogy valaha még képes leszek a boldogságra. Azt gondoltam, akkor vagyok erős, ha nem mutatom a gyengeségem, ha nem engedem bele szívem, lelkem valamibe, ami akár valódi is lehetne. De valójában ez gyávaság. A gyáva pedig fél - leginkább a fájdalomtól.
Volt egy pillanat, amikor már úgy éreztem, ennél jobban nem fájhat, s akkor hirtelen elkezdtem nem-félni. Képes lettem változtatni, talpra állni, kilépni a fényre és elindulni. Ekkor tűzmadárként újjáéledtem - ismét. Életem során immár sokadik alkalommal.

A legmélyebb perceimben a versek nyújtották az egyetlen kapaszkodót. Nem tudtam beszélni az érzéseimről, így leírtam őket. Aztán eljött az idő, hogy a szeretet, amely áthatja lényemet, életemet, utat talált magának. És most, hogy lelkem a főnix erejével szárnyal, már tudom, hogy ezért születtem. Újjászületni. Újra és újra.

Útközben vagyok. Az út maga a cél. A cél pedig a tapasztalás. Tudom, hogy minden értem történik - azért, hogy tanuljak, fejlődjek. Már tudom, hogy a valódi bátorság és erő abban rejlik, ha vállalom a kudarc kockázatát is, vállalom esendőségem, vállalom önmagam, és hagyom, hogy a szívem vezessen. Még akkor is, ha ez időnként pokoli nehéz, de végül mindig rájövök, hogy ez is a kegyelem része. Hiszen ezáltal jutottam el a boldogsághoz, ami továbbkísér az utamon. Mert útközben vagyok.

A könyv az alábbi linken rendelhető meg:

http://utkozben.colorcom.hu/info.php

Bármit megtenni

Bármit megtenni

Lépni lassan, botlani, elesni
Vakon, süketen a porban heverni
Bezárni kaput, ajtót, ablakot
Kizárni fényt, mosolyt, illatot
Letörni az éledő bimbót
Mielőtt virágba fordulna
Alámerülve, fuldokolva
Az ég felé nézve mindent feladni
Eldobni, veszíteni, hátrahagyni
Őszintén szeretni, mosolyt festeni
Aztán a könnyeket is engedni
Megbocsátani, elfeledni
A múltat egy cigarettás dobozba tenni
S ha már nincs tegnap, holnap, semmi
Bármit, akármit megtenni.

Gondolatok Papp Ádám tollából

https://pappadamjayk.wordpress.com/2017/01/07/schmidt-orsolya-utkozben-velemeny/

Elmúlt egy év

Mondd, ki üvölt?

Fejem felszegve ráléptem az útra
A film pereg, vagy csak álmodom?
Nézem a vásznat, mind idegenek
Valaki más tapossa lábnyomom

Lidérckezek markolták torkom
Fojtó, fullasztó fajdalom: álmodtam
Lágy érintésre eszméltem lassan
Mondd, ki üvölt akkor az álmomban?

Nincs nappal, az éjjel tovatűnt
Álom s való; vajon melyik létezik?
Mi kerek egésszé volt gyúrva
Ha egyszer felébredek, szétesik?

Törött tükör

Hagyd hátra, mit valónak hittél
Béklyó csak, mi földhöz szegez
Engedd el az igaz kép-mását
Lásd, mi a tükör mögött dereng

Homályos fotók, eltűnő illúzió
A törött tükör csillan, majd hasít
A bőrön a sebek begyógyulnak
A valótlan többé már nem vakít

Vértként acélozza meg erőd a heg
Nincs idő, tér, nem fogja fájdalom
Büszkén nézed csupasz önvalód
Ott, hol törékeny voltál egykoron.