Állsz magadban a védelmező üvegfal mögött
Mert a biztonság képzete kell mindenek fölött
Nem mersz élni, csak rettegsz, vajon túléled?
Közben nem jutnak át a hangok, az illatok, a fények
Kívül reked minden, mi eleven s való
Hiszed, a fájdalom sem hatol át, de ez illúzió
Az üveg hideg, kemény, s nem törhetetlen
Repedni látszik, mint a jég, már nem töretlen
Az élet minden nap feléd nyújtja reménnyel telt kezét
Legyen bátorságod elfogadni a csodát, a Nap melegét
Lépj ki üvegkalitkádból, mely földhöz szegez
Mert egyszer szilánkjaira hull a fal, s halálra sebez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése