Nem az, mit várnak mások
Nem hajtok fejet
Ha tekintélyt látok
Kimondom, amit érzek
Nem azt, mit kellene
Hiába az elvárás,
Én nem teszek ellene
Nem hordok szép ruhát
Nem mosolygok zavartan
Mert melenget a kedvesség
Ha őszintén kaptam
Tudok sírni, ha fáj
Nem szégyellem könnyem
De sosem fegyver kezemben
Ezt elengedtem könnyen
Nevetek, ha senki sem érti
Az sem baj, ha magamon
Tudok hittel bocsánatot kérni
És ehhez nem kell földi hatalom
Vagyok, akivé lettem hát
A tökéletlenség, mely tökéletes
A szabályos szabálytalanság
Az engedetlen, ki olykor kedves
Dacosan lépek, mindig előre
Minél meredekebb az út
Szükségem van az erőmre
De mind jobban erősít a múlt.
