Csak ülsz, bámulsz és nem érted
Az élettől te sosem kérted
Megis meglop újra, nem ad
Azért teszi tán, hogy feladd?
Hogy lehettél ennyire vak
Hogy bízhattad rá magad?
Ezren ordítják füledbe rég
Ne hidd el az álságos mesét
Mégis hiszed, az ember jó
Nincs semmi hozzáfogható
De a sors bölcs és állhatatos
Tanít, míg a leckét megtanulod
Járd hát kitadtón a járt utat
Látod majd, mindig mást mutat
Ha megleled végül a helyes irányt
Az élet virágba borul, s győzelmet kiált
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése